Versek

Schlett Andrea

Karmazsin Szender

Karmazsin alkony pamlagán
nyújtózva szunnyad a világ.
Lehullik róla minden nyűg,
amit a félelem bilincsekbe zárt.
Álom-pihékből tündérek fújnak
kozmosz-nyoszolyára dunyhát.
Csitul a sóvárgás, sebek sajgása,
szűnik a küzdelem, a bosszúvágy.
Az áramlatok csillapodnak,
minden rezgés nyugvópontra ér.
A Nap egybeolvad a Holddal,
az összes csillag a Tejútra fér.
A varázslat mindent betakar,
öröknek hinnéd a megnyugvást,
ha egy szeder-ágyban ébredező
szerelmes szenderpár
szertelen repkedőn
nem választaná el
a földet az égtől...

...keringőjük rajza kígyózó indaciráda,
hajszálerek futnak vakság bársonyába.
Valahol egy katlan erjedő levében
sejtcseppek gyöngyöznek bugyrok rejtekében.
Megrezzennek titkok parányi őrzői,
lélegzethez jutnak zárványok foglyai.
Fényspórákat fújnak táguló éterbe,
indigókék folyik ébenfeketébe.
Ingerek cikáznak, bomlanak ágakra,
barázdákat vájnak elme-sivatagba.
Csírák kihajtanak, gyökerek tapadnak,
gondolatok rétegébe sorsfonalak kúsznak.

Karmazsin hajnal pamlagán
nyújtózva ébred a világ.
Szemében gyöngyharmat,
rózsaszirmok gyúlnak arcán.
Haját borzolja hűs sóhajok szele,
kócát fésüli vízesés cseveje.
Lankáin foszlanak sűrű köd-fellegek,
vadvirág kelyhekben összebújt szenderek
a remény színpompás ikerkosztümében
álom-szoros, szende szirom-ölelésben
zúgnak át varázsos égi ösvényeken.
S nem tudni mikor, s hova érnek,
kalandjaik hogy végződnek,
s megváltást hoz e a jövő...
Csak egy bizonyosság létező:
Nincs hit, nincs akarat, nincs erő,
mely szétválaszt két összeillő
szerelmi mámorban
szendergő szendert.